A Dunaújvárosi Egyetem, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (továbbiakban NKFIH) elnyerte, és 2020. februárban elindította az “Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma” című, 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00008 számú projektjét.

Vállaltuk, hogy élénkítjük és hatékonyabbá tesszük az Egyetemen folyó kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységet, valamint kiterjesztjük, és megerősítjük a gazdasági szereplőkhöz fűződő kapcsolatainkat.

A projekt gondozója az Egyetem Ipari Fejlesztési Központja. A projekthez kapcsolódóan 2020. évben meghirdettük „Proof of Concept” programunkat (továbbiakban PoC). A PoC program célja, hogy mentorálási, és képzési programmal, valamint vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában lehetőséget nyújtson az Egyetem polgárai számára ipari/gazdasági alkalmazással bíró ötleteik megvalósításához. A pályázók olyan termék/prototípus kialakítását viszik véghez, mely alkalmas licenciára, szabadalomra vagy spin-off cég alapítására.

A pályázatra összesen 8 csapat nevezett. A nyertes csapatok és pályázataiknak témája:

  • Érintés nélküli sorszámhúzó panel – Dr. Király Zoltán – Burkus Ervin – Odry Ákos
  • VR-TEAMSLAB – Dr. Kadocsa László – Vámosi Zoltán – Gulyás Zsuzsanna
  • Interaktív videó készítésre alkalmas körkamerás felvevő rendszer – Dr. Király Zoltán– Dr. Odry Péter - Vámosi Zoltán
  • Ipari felhasználásra tervezett intelligens robot fűnyíró fejlesztése – Dr. Bajor Péter – Szikszai Kristóf – Baki Roland

A Dunaújvárosi Egyetem sajtótájékoztatót tartott 2020. 09. 16-án. Rendhagyó módon a tájékoztató az MS Teams program keretében került megrendezésre. Az előzetes program ismertetőt követően az eseményt Dr. Nagy András nyitotta meg, a Dunaújvárosi Egyetem felsővezetésének képviseletében. Ezután Gallai Márton a Dunaújvárosi Egyetem Ipari Fejlesztési központjának igazgatója köszöntötte a részvevőket.

Gallai Márton Úr beszédét követően ismertetésre kerültek a bírálók, és ezt követően a nyertes pályázatok. A tájékoztató végéhez közeledve Melkovics János Igazgató Úr bemutatta a mentorok szerepét, majd az ünnepség zárásaként összegzésre kerültek a sajtótájékoztatón elhangzottak.