A Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesülete is csatlakozott a #maradjotthon akcióhoz, amely kapcsán felfüggesztette minden szakosztályának edzését és mérkőzéseit.

 

A DSE számára nehéz döntés volt, hogy határozatlan időre felfüggesztettek minden sportedzést, de mint megerősítették, számukra elsődleges a munkatársaik, sportolóik és azok családtagjainak egészsége.

 

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban tett intézkedéseikről és az egyéb sportolási lehetőségekről beszélt nekünk Kalocsai Imre, a DSE főtitkára.

  • A jelen helyzetben fontosnak tartottuk és tartjuk felhívni a munkatársaink figyelmét a megelőzés fontosságára, az alapos kézmosásra, illetve a Kormány által is hangsúlyozott kijárási szokások megváltoztatására. A kialakult helyzet mindenki számára kisebb-nagyobb változásokat jelent a mindennapokban, de úgy gondoljuk, hogy csapatban az erő és együttesen túl tudunk lendülni ezen a megpróbáltatáson is.

 

A vírus kapcsán is, a legtöbb egyesületnél és szövetségnél előtérbe került a még mindig kérdéseket magával hordozó E-sport. A főtitkár erről is tájékoztatott Bennünket.

  • A DSE portfóliójában jelenleg nem szerepel e-sportolási lehetőség, de tervezetten idén létrehozzuk, mint önálló szakosztály, de addig is az ilyesfajta kezdeményezéseket tudjuk támogatni. Mivel az egyesületünk is osztja a #maradjotthon felhívás gondolatmenetét, így természetesen sürgetőbb feladatunk lett a már említett szakosztály létrehozása.

 

A főtitkár nevetve hozzátette, hogy „az e-sport mellett pedig több olyan otthoni edzési lehetőség is van, amelyek az eddigiekben nem biztos, hogy eszünkbe jutottak. Az internetes felületeken, több olyan homemade videót látni például, amiben bemutatják, hogy egy kis víz és mosogatószer segítségével, könnyen készíthetünk futópadot a járólapra. Fontos, hogy ezekben az időkben is megmaradjon a kellő humorérzék az életünkben, hiszen anélkül nehezebb lesz átvészelni az előttünk álló időszakot.”

 

A DSE tehát nem csügged, inkább a csapat összefogás erejére támaszkodva igyekszik pozitív szemlélettel tekinteni a jövőbe.

 

További munkájukhoz sok sikert kívánunk!