Szalamanderrel, azaz fáklyás felvonulással vettek búcsút a Dunaújvárosi Egyetem végzős hallgatói az Alma Matertől 2019. május 10-én, pénteken. 

A Szalamander eredetileg „gyászmenetet” jelentett, ami Selmecbányáról indult. A népszokás mára beépült a Selmeci Diákhagyományokba. A „valétálás” része lett, melynek során az egyetem végzős hallgatói bányászlámpákkal és fáklyákkal a kezükben, énekelve vonulnak az utcákon, így búcsúzva az Alma Maternek helyt adó várostól.Május 10-én az ünnepség a 33-as Kollégium épülete előtt kezdődött.

A menet során Dózsa György úton a Városháza tér felé sétáltak a résztvevők, majd az ünnepség beszédekkel, énekekkel folytatódott a Városháza téren.

A felvonulás ezt követően elindult a Vasmű úton, majd a Kossuth Lajos utcán tért vissza az Alma Mater elé.

Az esemény népszerűségét mutatja, hogy idén is megközelítőleg 55 fő vett részt az ünnepségen köztük hagyományőrző diákjaink, valétálók, testvérvárosból érkezett vendégek és a Dunaújvárosi Egyetem felsővezetése.

Az esemény hivatalos zárásaként a Himnuszt énekelték el a résztvevők.