2019. 04. 15-én került megrendezésre a nagysikerű MaTech kreatív matematikai verseny a Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem közös rendezésében.

A MaTech2 verseny döntőjében a tavalyi évhez hasonlóan, 12 csapat jutott be a több, mint 400 regisztrált csapatból, azaz 1200 fő fölötti jelentkezőből. A verseny magas színvonalát jól mutatja, hogy az idei év döntősei a tavalyi pontszámokat felülmúlva igen magas eredményekkel jutottak be. A verseny első és második fordulója online zajlott le a szervezők által kifejlesztett speciális webes felületen keresztül. A döntőben viszont mér személyesen mérték össze tudásukat a csapatok a digitális technológia és a hagyományos matematika tudás ötvözésével.

A döntő során 4 feladatban bizonyíthattak a versenyzők. A rendezvény kezdetekor rövid, vicces infografikával mutatkoztak be a csapatok, ahol értékelhették egymás teljesítményét is. Ezt követte a 60 perces kifejtős feladatsorokat megoldó rész, ahol a lehető legtöbb részfeladat megoldása volt a cél a rendelkezésre álló digitális eszközökön.

 

Rövid szünet után következett a harmadik feladat, ahol előre kiválasztott, egyedi előadásmódban (például szabadvers, dal, stand up, stb.) kellett a döntős versenyzőknek egy matematikához köthető tételt bemutatniuk. Záró feladatként villámkérdések következtek a Kahoot játékos alkalmazás segítségével.

A kiegyenlített küzdelemben végül az MLet csapat tudott felülkerekedni, és ezzel megnyerték az idei MaTech2 verseny döntőjét!

Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak!