A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényhozás menetét és az országgyűlési képviselők munkáját egy szimulációs játék keretében. A hallgatók a program során kiegészíthetik elméleti ismereteiket és kipróbálhatják magukat a képviselők szerepében.

A Mint-a-Parlament soron következő ülésnapján a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának frakciója, a Közös Értékek Képviseletében (KÉK) által benyújtott, „az országgyűlési képviselők választhatóságának korlátozásáról” szóló törvényjavaslatot vitatják meg a résztvevők, mely az alábbi linken érhető el:

http://www.nemzetfotere.hu/uploads/nemzetfotere/mint-a-parlament/ppke-jak-kek-vjt-modositas.pdf  

A rendezvényre 20 fős egyetemista csoportok jelentkezését várjuk. A jelentkezés során előnyt élveznek azok az egyetemek és intézmények, amelyek még nem vettek részt korábban Mint-a-Parlament ülésen. A jelentkezéshez nem kell más, csupán a jelentkezési lap kitöltése, egy logóval ellátott frakcióprofil, továbbá egy módosító javaslat készítése és azok elküldése az alábbi email címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jelentkezési lap letöltése

A jelentkezett csoportok közül a szervezők ötöt választanak ki, a benyújtott frakcióprofil és módosító javaslatok minősége, és a jelentkezési gyakoriság alapján.

Az ülésnapon a résztvevők plenáris, bizottsági és frakcióüléseken vitatják meg a törvényjavaslatot, amin az előzetesen megírt módosító javaslatokkal változtathatnak is.

 Módosító javaslat nyomtatvány

Helyszín: Országház (1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.)

 

Időpont: 2019. április 26. (péntek) 

Felhívjuk figyelmüket, hogy az időpontok a parlamenti programok függvényében változhatnak.

 

Forgatókönyv:

  • általános vita
  • bizottsági ülés
  • frakcióülés
  • Törvényalkotási bizottság ülése
  • zárószavazás
  • sajtótájékoztató

 

Jelentkezés határideje (frakcióprofil és módosító javaslatok benyújtási határideje): 2019. április 5. (péntek) 9:00-ig 

 

Résztvevők kihirdetése: 2019. április 8. (hétfő) 16:30-ig

 

A kiválasztott frakciók profilját és az általuk benyújtott módosító javaslatokat a kihirdetés napján közzétesszük, ezzel segítvén a pártok közötti szövetségek kialakítását:

http://www.nemzetfotere.hu/mint-a-parlament  

 

A felkészüléshez szükséges dokumentumokat a jelentkezés véglegesítése, illetve a résztvevők kihirdetése után küldjük meg. További kérdések esetén az alábbi elérhetőségek egyikén tájékozódhatnak.

Bővebb információkért:

Lengyel Eszter
+36 1/441-4378
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
https://www.facebook.com/mintaparlament
http://www.nemzetfotere.hu/koevetkezo-uelesnap-2019-aprilis-26