Gyakorlat, kereseti lehetőség és kiváló partnerek! Tekintsd meg átfogó leírásunkat a DUE által indított duális képzésekről.

 

A duális képzés lehetőséget biztosít arra, hogy a vállalatok már az egyetemi évek alatt saját „képükre” formálják a hallgatók tudását, így diplomaszerzést követően sokszor több éves továbbképzés nélkül, a beilleszkedési idő megspórolásával azonnal teljes értékű munkavállalók lesznek.

 

Az ebben részt vevő hallgatók amellett, hogy nappali tagozatos hallgatóként az egyetemen folytatják tanulmányaikat, egy vállalatnál rendszeres szakmai gyakorlatot végeznek, valamint megszerzik a céges igényeknek megfelelő szaktudást. A diplomaszerzést követően így olyan pályakezdőkként kerülnek ki a munkaerőpiacra, akik (a választott szak, képzési idejétől függően) 3-3,5 éves szakmai gyakorlattal és naprakész szaktudással rendelkeznek.

 

Az alapszak végzése mellett teljesítik a vállalat képzési programját is. Ez azzal jár, hogy a felsőoktatási intézményben eltöltött tanulmányi időszak után több hetes szakmai gyakorlat következik a vállalatnál.

 

A Dunaújvárosi Egyetem hét alapszakjának van duális képzési lehetősége:

anyagmérnök

gazdálkodási és menedzsment

gazdaságinformatikus

gépészmérnöki

mérnökinformatikus

műszaki menedzser

műszaki szakoktató

 

További és/vagy részletesebb információkért tekintsd meg bővebb leírásunkat:

http://uniduna.hu/dualis

 

Vagy gyere el Nyílt Napunkra 2019. december 14-én 10 órakor az egyetem A épületébe!